Minden várandós kismama eltervezi, hogyan szeretne szülni. Elképzeli, hogy milyenek lesznek a fájások, milyen pózokban fogja átvészelni a vajúdást, ki lesz mellette, aki biztatja, milyen lesz a pillanat, mikor mellkasára kerül a babája, mennyire meghitt lesz az első szoptatás és boldogan térnek majd haza 3 nap múlva a kórházból.
Az idilli elképzelés a szerencséseknek megadatik, de sokan vagyunk, akiknek nem így történik. Vannak akiknek egy kéretlen császár miatt nehezebb a gyermekágyas időszak, vannak akiknek meg pont a siettetett hüvelyi szülés közbeni gát sérülés, majd "férjöltés" okozza a legnagyobb gondot, de vannak akiket sérelem ért a szülés közben. Az esetek egy részében teljesen jogosak a beavatkozások, a másik részében pedig túl medikalizációt és felesleges beavatkozásokat lehet tapasztalni.
És van olyan kismama is, akiknek már mindegy mi történik csak egészséges legyen a babája, mert hogyha olyan a helyzet, akkor már csak az számít. Magunkat ösztönösen háttérbe szorítjuk és csak a magzatra koncentrálunk, és lehet, hogy nem 3 nap lesz mire haza mehetünk.
Az én hivatásom pont itt kezdődött, csak akkor még traumának neveztem.
Elképzelésem: Presszió nélküli várandós gondozás, háborítatlan, meghitt otthonszülés, támogató közeg, szakértő bábák jelenléte, korlátlan idejű aranyóra, köldökzsinór vágás csak a méhlepény kipulzálását követően, az első szoptatás a kanapén, összebújás, szeretet, nyugalom és kényelmes, segítséggel megáldott gyerrmekágyas időszak majd utána hordozás minden mennyiségben.
Valóság: Folyamatos pénzlehúzás és ijesztgetések az orvosoktól, a 35. héten koraszülés, farfekvés miatt császármetszés, köldökzsinór azonnali elvágása, 20 perces "aranyóra", ahol csak 1-2 csepp előtejet tudott szopizni, majd elszeparálás a babámtól, a kórházban töltött napokon segítség nélkül a korai gyermekágyas időszakom is elúszott, de legalább a hordozás megmentett csomó élethelyzetben. Szeretet és meghittség helyett pedig hónapokig bőgés, amiért nem tudtam megadni a kislányomnak, ami a legjobb lehetett volna neki.
Mire volt ráhatásom? A szoptatásra és a kenguru gondoskodásra. Frissen "félbe vágva" minden 3. órában ott voltam a kislányommal. Nagyon fáradt voltam, volt, hogy majdnem elaludtam ülve gyerekkel a mellkasomon. De senki nem segített. Egyedül kellett felállnom szétvágott hasfallal, egy ici-pici babával a karomban. Ott a szoptatáshoz sem értettek. Mostani tudásommal meggyőződésem, hogy abban a kórházban azt sem tudják mekkora egy újszülött gyomormérete. Még jó, hogy volt egy szoptatási tanácsadóm, akivel telefonon tudtam beszélni, és úgy igyekezett segíteni. Nélküle talán a szoptatás is csak elképzelés maradt volna.
Amit én átéltem, az mással is megtörténik. A megalázó viselkedés, az indokolatlan beavatkozások, amik további beavatkozásoknak adnak teret, a szintén indokolatlan császármetszés hatalmas aránya a magyar kórházakban. Az, hogy az állami egészségügyben az orvosok malacperselynek nézik a hormonjaival küzdő várandósokat. A magán ellátásban pedig nem elég, ha egy millát fizetsz, még a 3 napnyi parkolást is fizesd ki 60 ezerért... Elég, ha csak 1 olyan momentum történik, ami a szülő nőnek negatívan vésődik be abban a módosult tudatállapotban, amiben a vajúdás közben van, azt már traumaként lehet megélni.
Lassan kezdtem feldolgozni az elképzelés és valóság közötti hatalmas különbséget, és átértékeltem, hogy biztosan nem véletlen történt. Mindennek oka van. Talán egy küldetés. És az a két dolog, amit sikerült megvalósítani az összes tervemből (Szoptatás és Hordozás), azokat tökéletesen akartam csinálni. Így elkezdtem tanulni a témában, tanfolyamokat végeztem el és Szoptatási segítő, valamint hordozási tanácsadó lettem. De ez a munka több, mint aminek hangzik.
Célom, hogy a kismamák megkapják a megfelelő információkat és azok alapján tudjanak felelős döntést hozni. Ne fogadjanak el feltétel nélkül bármit, amit az egészségügyisek mondanak. Hogy miért? Mert egy gyerekorvos, egy védőnő és a csecsemős nővérek általános információkkal rendelkeznek a szoptatás terén. Ha valaki szoptatni szeretne, akkor forduljon laktáció specifikus szakemberhez. A hordozást nem lehet a "szomszéd anyukától" megtanulni, mert óhatatlanul is előfordulhat, hogy nem veszi észre, ha nem jó a testtartása az anyának, vagy a babának. Ha a kendő túl szoros, vagy nyomja a picit, esetleg nem megfelelő a mérete a hordozónak stb. Speciális esetekben pedig kiemelten fontos, hogy tanácsadótól kérjenek segítséget. Mind emellett egy szakértővel vezetett támogató közösség is jól jön, mint egy baba-mama klub.
Sajnos arra nincs ráhatásom, hogy az orvosok, ápolók, csecsemős nővérek máshogy viselkedjenek, de arra van, hogy a hozzám forduló kismamák és édesanyák megértő figyelem mellett mondhassák el az érzéseiket, kapjanak pozitív megerősítést, mert túl kevésszer gondolnak a pozitívra, ha egy negatív beárnyékolja azokat a fontos órákat, amiknek a szülésről, az új szerepkörünk megszületéséről és szeretetről kellene szólnia.
Ezért hoztam létre az Aranycsepp SzoHo (Szoptatás és Hordozás) oktatásokat, Alap ismeretekkel és Pro képzéseket speciális helyzetekre kismamáknak. Ezen kívül az ingyenesen látogatható Aranycsepp Baba-Mama Klubbot Csepelen, Valamint a közösségi médiában is igyekszem edukatív tartalmakkal is segíteni a szoptatni és hordozni vágyó várandósokat, édesanyákat.
Szóval, aki várandósokkal vagy nem rég szült édesanyákkal foglalkozik, az nem csak egy szoptatási segítő és nem csak egy hordozási tanácsadó. A szaktudás fontos, de empátia nélkül semmit sem ér.
És így jutottam el traumától a hivatásig!
.jpg)
